Kategória | Kult

Elment Csipike

szeletommy - 2012 március 30.

Persze, nem tetszenek ismerni Csipikét, a törpét, az óriást. Ahogy az erdélyi magyar irodalmat sem nagyon. Azt szokás tudni, hogy volt valami Benedek Elek, Tamási Áron, műveltebbek hallottak még Kuncz Aladárról, Karácsony Benőről, netán Kányádi Sándorról és Sütő Andrásról, és ezzel körülbelül vége is a névsornak: Albert gróf és a hozzá hasonlók minden értelmes ember kedvét elvették attól, hogy az ilyen olvasmányok iránt érdeklődjék.

Kár, nagy kár és szégyen is. Épp tegnapelőttről tegnapra virradó éjjel hagyta itt ezt a siralomvölgyet Fodor Sándor, akit ugyan „csak” meseírónak hisz a közönség, de valódi mestere volt a kisprózának. És egyáltalán: Fodor urat nem ismerni valami olyasmi, mintha az ember nem olvasta volna Lázár Ervint. Ami bizony nagy lelki szegénységről árulkodna. Igen, „kismester” volt, ahogyan azokat hívja az irodalomtudomány, akik nem kapnak állami díjakat, de ha valaki Erdélyben nőtt fel, óvodától egyetemig mindenhol találkozott vele… és soha, egyetlen olyan sort nem írt le, amit később szégyellnie kellett volna. Ha esetleg tévedett, őszintén hitt abban a tévedésben – legfeljebb csalódott később. Nem volt ám ez mindenkivel így. Ki ezért, ki azért adta be a derekát, ki a családját féltette, ki anyagi hasznot remélt – ő nem hajlott. De büszke csatahajó sem volt a tájfunban, beérte azzal, hogy a gyermeklap, a Napsugár belső munkatársa legyen. Hiszen nem az első tehetséges tollforgató volt, aki inkább írt gyermekmesét, mint ódát a zsarnokhoz.

És megírta Csipikét. A törpét, aki élhetne békésen az erdőben, vigyázhatná a virágokat, porolhatná a páfrányleveleket, de hatalomra vágyik, és gonosz lesz, elviselhetetlen zsarnok… hát, mindenki tudta, kiről szól a dal. Ha most, Magyarországon vesszük elő, óhatatlanul eszünkbe jut: nekünk is van egy Gonosz Törpénk. Csak éppen Fodor úrnál Csipike jónak születik és még időben észbe kap. Hát a valódi gonoszok és törpék – nem csak termetre nézvést – ritkán kapnak észbe. Eszükbe kell juttatni, ami odavaló – egyes romániai esetekben ez egy hosszúkás, vegyi meghajtású fémtárgynak bizonyult… és az sem valószínű, hogy jónak születnek.

Jó Fodor Sándor volt, annyira, hogy el sem tudta képzelni másokról a zsigeri, aljas rosszindulatot, a kicsinyes haszonlesést, a gonoszságot. Ha csak Csipikét írta volna meg, már járna neki egy kicsi, de kényelmes hely abban a szegényes, zsúpfedelű kis Pantheonban, ami a valódi erdélyi magyar íróknak jut, aki nem születtek grófnak. De írt ő mesét, gyermeknovellát, rövid történetet annyit, hogy Dunát, sőt, Szamost, Malomárkot lehet vele rekeszteni. Fordított is, főleg román írókat, amivel megint csak biztosította magának, hogy a Duna-Tisza közén eleven ember nem fogja olvasni, amit kiadott a kezéből. Pedig azért Caragialét mégsem illenék kidobni a Jelenkor Gőzhajójából.

Meghalt? Ahogy Gárdonyi fölébe írták: csak a teste. Csipike itt maradt velünk. És Madár, Vadmalac, az Ebadta, és a Rettenetes Réz Úr, anderseni mélységű mesealakok, emberi alaptípusok, mosóteknők, amelyek világkörüli útra mennek, egy kaotikusan kavargó, Chagall ecsetjére méltó, elsüllyedt világból.

Elsüllyedt? Nem úgy néz ki.

Legalább utólag tessék elolvasni Csipikét. Higgyék el: megéri.

Szele Tamás

Egy válasz to “Elment Csipike”

  1. Fire szerint:

    Igenis ismerem Csipikét és emiatt fájt, hogy bár megemlíted a Rettenetes Réz Urat, de Kukucsi kimaradt a felsorolásból. Kukucsi a vakond, aki Csipike lelkének kicsit bohémabb és erkölcsileg lazább tükre. Vele és csakis vele válik értelmezhetôvé az amúgy száraz, regulákra hajló, néha határozottan “vaskalapos” Csipike.
    Most pedig megyek és elôkotrom az unokáknak eltett könyvet a könyvesládából. Talán visszamosolyog majd valami a lapokról a negyven évvel ezelôtti Feri-bôl is.


Szólj hozzá!

*


egy − = 0

Szerzők

Kategóriák